Dr. Heffer Attila r. alezredes csütörtökön számolt be Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése előtt a város 2016. évi közbiztonsági helyzetéről. A kapitányság vezetője elmondta, hogy 2010 óta folyamatosan csökkent a bűncselekmények száma, nőtt a nyomozáseredményesség. Kaposvár város tekintetében a kiépített kamerarendszer is nagyban hozzájárult az ügyek eredményes felderítéséhez.

A közgyűlésen Dr. Piros Attila r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány is jelen volt, aki kiegészítette a rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. Kiemelte, hogy a kriminalisztikai számok mellett ugyanazon pozitív tendenciát mutat a megye rendőri tevékenységének vonatkozásában az önkormányzati elégedettségi felmérés eredménye.

Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése megköszönte a rendőrség munkáját. A jelenlévő képviselők a beszámolót 17 igen szavazattal egyhangúlag elfogadták, a kérdések és hozzászólások mindegyikénél kivétel nélkül érzékelhető volt a pozitív változásokkal kapcsolatos elégedettség, amelyek alkalmával elhangzott, hogy „Jó ott élni, ahol rend van”.