„Az eddigi négy bringaállomás tizennyolcra bővül, amelyekre 170 elektromos rásegítéses kerékpárt helyeznek ki. A kerékpárút bővítés pedig egyebek mellett érinti a Béke utcát a Raktár utcai körforgalomig, a Mező Imre úti csomópontot a Kaposvári Villamossági Gyárig és az Izzó utcát. Célunk, hogy megteremtsük a lehetőséget arra, hogy a munkába is kerékpárral tudjanak közlekedni a dolgozók” - mondta Borhi Zsombor, Kaposvár alpolgármestere.

Két évvel ezelőtt a Desedára vezető kerékpárút felújítását végezték a szakemberek. Idén 27 helyszínen lesznek kerékpáros fejlesztések.

Új közbiciklirendszert is kiépít a város. A 4 eddig ismert mellé újabb 14 állomást helyeznek üzembe és 170 darab elektromos rásegítésű kerékpárral szerelik fel azokat. A korábbi közbringa rendszert leszerelik.

„A régi üzemeltető döntése volt az, hogy leszereli az állomásokat, mivel új pályázatot írt ki a város. Akik már megvették a közbringa használatához bérletüket, pénzüket a kaposvári Tourinform irodán kapják vissza. Erről levélben kapnak értesítést az érintettek” - mondta Borhi Zsombor.

A tervek szerint itt lesznek az új közbicikli-állomások

1. Kossuth tér - Zárda utca - Meglévő mintaállomással azonos helyre

2. Honvéd u. - 48-as Ifjúság útja (Sávház)-  A meglévő mintaállomással azonos helyre és a gyalogátkelőhelytől jobbra a zöld terület mellé, járdára 

3. Zaranyi út - Sportlétesítmények

4. Deseda, Fekete István Látogatóközpont - Meglévő mintaállomással egy helyre

5. Budai Nagy Antal utca - Rákóczi tér - Vasútállomás

6. Áchim András utca - Noszlopy G. utca - Újpiac tér 

7. Széchenyi tér

8. Bethlen tér / Petőfi utca

9. Bajcsy-Zsilinszky E. u. - Kórház déli tömb

10. Dr. Kaposváry György út, Városliget - Városliget

11. Berzsenyi park (Szent Imre u.) - Berzsenyi Park

12. Füredi út (67.sz. út) - Béke u. - Béke-Füredi lakótelep

13. Honvéd u. - Arany János u. - Kispiac

14. Németh István fasor - Tallián Gy. u. - Megyei Kórház

15. Csík Ferenc sétány-Virágfürdő          

16. Cseri út - Vak Bottyán u.       

17. Füredi út (67.sz. út) - Nagyszeben utca - Kinizsi-lakótelep 

18. Izzó utca - A tervezett kerékpárút mellé