A Magyar Nemzeti Filmalap és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa támogatásával a Magyar Filmakadémia 2017. február 26. és március 5. között rendezi meg a 3. Magyar Filmhetet.  A Magyar Filmdíjakra nevezett alkotások közül a Filmakadémia tagjaitól legtöbb szavazatot kapott 5–5 filmalkotás versenyez 23 kategóriában. Idén a székesfehérvári Barátság mozi is csatlakozott az eseményhez.

Székesfehérváron csak a Barátság moziban láthatók a program nominált filmjei, melyekben a Vörösmarty Színház társulatának tagjai is szerepelnek: Tóth Ildikó, Törőcsik Franciska, Cserhalmi György, Horváth Csaba és Lábodi Ádám játszik a műsorra tűzött filmekben.

Ennek kapcsán a két intézmény közös projektet kíván elindítani, melynek keretében szeretné összehozni azt a kultúraértő közönséget, akik a színházat és a mozit is, mint filmszínházat, kedvelik és szeretik.  Az együttműködésnek köszönhetően a Vörösmarty Színház társulatának tagjaival forgatott filmek bemutatójával egy időben a jövőben közönségtalálkozókra lehet számítani a Barátság moziban.  

A 3. Magyar Filmhétre a 2016. január 1. – 2016. december 31. között moziban és televízióban bemutatott filmeket lehetett regisztrálni. A benevezett filmekből a Magyar Filmakadémia Egyesület tagjai titkos szavazással jelölték ki az 5–5 legjobb alkotást, amelyeket 5 kategóriában (nagyjátékfilm, kisjátékfim, TV–játékfilm, animációs film, dokumentumfilm) vetítenek a Magyar Filmhéten. Idén első alkalommal 10 vidéki nagyvárosban, köztük Székesfehérváron is lesznek Magyar Filmhét-vetítések – kedvezményes jegyárakkal –, és országos közönségdíjért is versenyezhetnek az alkotások.

A Magyar Filmhét díjait a Magyar Filmakadémia tagjai ítélik oda titkos szavazással, amelyet a seregszemle végén, március 5-én, ünnepélyes keretek között nyújtanak át a díjazottaknak a Vígszínházban.