A hagyományokhoz hűen ez évben is jogelődje, a KAPOS VOLÁN Zrt. február 1-jéhez kötődő alapításának évfordulójához kapcsolódva tartották meg az ünnepséget. A rendezvényen Bebics János, a társaság vezérigazgatója értékelte az elmúlt évet, és ismertette a 2019-es esztendő feladatait. Az ünnepségen részt vett Biró Norbert, a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke, a rendőrség, a szakszervezetek és egy biztosító társaság képviselője is.

 A társaság központi ünnepségén a 2018. évben végzett kiemelkedő színvonalú munkája elismeréseként Év dolgozója kitüntetésben 25 fő, a társaságnál és jogelődjénél töltött évek alapján „Jubileumi jutalom” oklevélben 57 fő részesült.

Autóbuszvezetőként több évtizeden keresztül balesetmentesen vezetett, ezért „Balesetmentes közlekedésért” oklevelet és emlékérmet vehetett át 38 fő, akik egy millió, 1. 250 ezer, 1.500 ezer és 1.750 ezer kilométer vezettek balesetmentesen. A legmagasabb kitüntetést, 1.750 ezer km után Muzsek Mihály János autóbuszvezető, a barcsi autóbusz-állomás munkatársa vehette át.