A részletekről Kaposváron számolt be a hétvégén Erdős Norbert, a Fidesz európai parlamenti képviselője, Gelencsér Attila, Kaposvár országgyűlési képviselője, valamint két helyi méhész.

Egyre több mézet fogyasztunk
Fotó: Helyi Híradók/Sz. É.
 
 


Az uniós jelentéstervezet több olyan javaslatot is tartalmaz, amely Magyarország az Európai Unió harmadik legjelentősebb méztermelő országa, így Magyarország Kormánya számára kiemelten fontos a hazai méhészek érdekeinek védelme.

„Az elmúlt évtizedekben megtapasztalhattuk, hogy a méhészeti ágazat bajba kerülhet és hosszú távon fenntarthatatlanná válhat a termelés. 2010-et követően a kormány együttműködést alakított ki a magyar méhészekkel és az Országos Magyar Méhészeti Egyesülettel” – mondta Erdős Norbert.

Gelencsér Attila egyebek mellett arról szólt, hogy a Magyar Méhészeti Nemzeti Program forrásainak köszönhetően mára jelentős fejlődésről számolhatunk be, több mint húszezer család megélhetéséhez nyújt kiegészítő vagy fő jövedelemforrást a méhészkedés.

„A Magyar Méhészeti Nemzeti Program 2016 augusztusában kezdődött három éves ciklusában 20%-kal több támogatás jut a méhágazatnak, mint a 2010-ben. A Magyar Méhészeti Nemzeti Program keretében a hazai méhészeti ágazat 2010-től közel 10 milliárd forint összegű támogatásban részesült. A támogatások egyik fele hazai költségvetési forrásból, míg a másik fele az EU finanszírozásában valósult meg. Létrehozták az Akáckoalíciót is, így sikerült megvédeni a legfontosabb méhlegelőket és az akácméz is Hungarikum lett” - hangsúlyozta az országgyűlési képviselő.

Jó hír, hogy 2010 óta nőtt a fejenkénti mézfogyasztás. Elsők között vezette be Magyarország 2014-ben az Európai Mézes Reggeli Programot. Több mint 500 óvodában és iskolában voltak jelen a méhészek, így közel 100.000 gyermek kaphatott mézes reggelit. Nőtt a mézfogyasztás is, 40 dkg/fő/évről 80 dkg/fő/évre.