Bebics János, a Dél- dunántúli Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója köszöntőjében elmondta: a társaság tavalyi célkitűzései maradéktalanul teljesültek. Kiemelt feladatot jelentett 2016-ban a járműpark korszerűsítése, amely elengedhetetlen feltétele annak, hogy a piacnyitáskor sikeresen pályázzon a társaság.

A Dél- dunántúli Közlekedési Központ Zrt. 2015-ben 60 és 2016-ban 52 új autóbuszt állított forgalomba, ezzel a szolgáltatás színvonala mellett az autóbuszvezetők munkafeltételei is jelentősen javultak. Az új autóbuszok forgalomba állítása eredményeként a 819 autóbusz átlagéletkora a 2015. végéről 12,19 évről 11,79 évre csökkent

„A cég működése várhatóan nyereséges lesz, az adózás előtti eredmény összege valószínűsíthetően meghaladja a tervezett 291 millió forintot. A 2017. évi gazdálkodáshoz a 2016-os tervteljesítés jó alapot nyújt. Tarifaemelésre várhatóan nem kerül sor, ami azt jelenti, hogy 2017-ben tovább csökkenő bevételekkel kell számolnunk a menetrend szerinti autóbusz-közlekedés minden területén, az utazási igények várható további csökkenése következtében„- mondta a vezérigazgató, aki szerint ebből már látható, hogy a 2017. évi gazdálkodás nem lesz feszültségmentes.

„A tevékenységünk irányába mutatkozó társadalmi igények további, viszonylag gyors, évi 3 százalék körüli mérséklődése, a béremelések iránti fokozódó elvárások és a költségvetési költségtérítési lehetőségek behatároltsága nem könnyen feloldható hármas problémakör”- vázolta az idei év legnagyobb kihívásait Bebics János.

Az ünnepségen 144 munkavállaló kapott elismerést, díjazták az egymillió kilométernél többet balesetmentesen vezetett autóbuszvezetőket, azokat a dolgozókat, akik 35, 40, 45, illetve 50 éve dolgoznak a társaságnál, és átadták a Szent Kristóf emlékérem bronz, ezüst és arany fokozatát is. Volán Plakett kitüntetésben 5 munkavállaló részesült.