Bajkai István országgyűlési képviselő, az Aranycsapat Testület alelnöke a labdarúgó szülőházánál azt mondta: Czibor Zoltán minden idők egyik legkiválóbb balszélsője, korának egyik legkiválóbb sportolója volt, aki 43-szor öltötte magára a címeres mezt, a válogatottban 17 gólt szerzett.
 
Nyert olimpiai bajnoki címet, világbajnoki ezüstérmet, tagja volt az angolok ellen az évszázad mérkőzésén 6:3-as győzelmet aratott Aranycsapatnak, pályafutásáért FIFA-emlékplakettel, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével, Komárom város Pro Urbe-díjával, s egyebek mellett MOB-érdemrenddel jutalmazták - sorolta.
 
Bajkai István kitért rá, Czibor Zoltán a tehetségét a MÁV Komárom, a Ferencváros, a Honvéd és az FC Barcelona csapatában is megcsillantotta, ahol alapembernek számított.
 
A Rongylábúnak is nevezett labdarúgó zseniális játékával megbűvölte ellenfeleit, parádés, kiismerhetetlen cseleivel olykor szinte az őrületbe kergette őket - emlékeztetett.
 
Az Aranycsapat Testület alelnöke szólt arról, hogy Czibor volt az Aranycsapat egyetlen tagja, aki ténylegesen felvette a kapcsolatot az 1956-os forradalmárokkal, előrevetítve, hogy nem fog hazatérni Magyarországra. Nemzeti érzelmei miatt külföldre kényszerült hazafi volt, akinek légiós sporteredményei az akkori Magyarországon ismeretlenek maradtak - fogalmazott.
 
Bajkai István szerint "ránk maradt a feladat, hogy általunk a hazai fiatalok, a következő generációk pontosan ismerjék Czibor és a legendás válogatott eredményeit, közelebb hozzuk hozzájuk a sport szeretetét, a példamutató hazafiasságot, a sport és a haza iránti alázatot".
 
Méltán lehetünk büszkék Czibor Zoltánra, mint élsportolóra és mint a hazáját elhagyni kényszerült magyarra, olyan magyar emberre, aki mindvégig megtartotta magyarságát, életét példamutatóan, szerényen, másokat segítve élte - mondta.
 
Id. Lomnici Zoltán, az Aranycsapat Testület elnöke arra emlékeztetett: a testület kezdeményezésére a kormány nevében Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Puskás Ferenc születésének 90. évfordulóján, 2017 áprilisában hirdette meg az Aranycsapat Emlékévet. A legendás válogatott emlékének ápolása azonban "szorosan véve nem egy évig", hanem a lehetőségek szerint tovább tart, tekintettel arra is, hogy az Aranycsapat tagjait a világban számos helyen a magyarokkal azonosítják.
 
Hangsúlyozta, hogy a testület költségvetési források nélkül, nemzeti összefogással szervezi eseményeit, amelyekből már mintegy kétszázat tartott a Kárpát-medencében.
 
Dér Tamás (Fidesz-KDNP) Kaposvár alpolgármestere azt mondta: a somogyi megyeszékhely önkormányzata fontosnak tartja, hogy őrizze a páratlan tehetségű Czibor Zoltán emlékét. Utalt rá, hogy Czibor Zoltán néhány héttel azután született, hogy édesapját MÁV-alkalmazottként Kaposvárra helyezték át.
 
Czibor Zoltán nemcsak a képességei miatt lehet a mai gyerekek, sportolók példaképe, hanem hazafiassága okán is, hiszen a diktatúrában bátran vállalta magyarságát, ami miatt menekülnie kellett - tette hozzá.
 
Az esemény végén a résztvevők - köztük Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere - megkoszorúzták Czibor Zoltánnak a szülőháza falán 2011-ben elhelyezett emléktábláját.