„A hagyományoknak megfelelően idén is rengeteg kaposvári, vagy kaposvári kötődésű művész kap bemutatkozási, fellépési lehetőséget. A gazdag kínálatból Ligeti Gyuri, egykori Munkácsy diák, azóta zenész- producer fellépését, a múlt héten megjelent új albumának bemutatkozását emelném ki”- mondta a hétfői rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón Szalay Lilla, az Együd Árpád Művészeti Központ igazgatója.

A Kossuth téri nagy színpadon minden nap két koncert lesz, a helyi fellépők mellett egyebek között ott lesz a 30Y, a Póka Egon Experience és az AWS zenekar, akik idén Magyarországot képviselték Liszabonban az Eurovíziós Dalfesztiválon.

A vigasságok terén népzeni programok lesznek, de nem maradnak program nélkül a képzőművészet szerelmesei sem. Őket a Vaszary Képtárba várják a, ahol a legendás kaposvári művészházaspár, Honty Márta és Bors István emlékkiállítása látható, a házas pár barátainak tárlatvezetésével. Szombaton zárul a zselickislaki alkotótábor művészeinek kiállítása is, ahol az alkotókkal is találkozhatnak a tárlatlátogatók.

A gyereknek játszóházakat szerveznek, kézműves és kreatív foglakozásokkal, míg a Berzsenyi Irodalmi Társaság zenés versszínházzal várja az érdeklődőket.

A hagyományoknak megfelelően idén is megkóstolhatják és megvásárolhatják a kaposváriak a helyi termékeket, a helyi érték napin pedig több somogyi hagyományőrző együttes mutatja be repertoárját a Vigasságok terén.

A rendezvény helyszínei között ott lesz a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár, valamint az Új Nemzedék Központ is. A programok délelőttől késő estig tartanak.

Csütörtöktől miénk lesz a város