A helyszín a Szivárvány Kultúrpalota, a Kaposvár Kártyával rendelkezők pedig országosan is egyedülálló kedvezménnyel az eredeti ár 40 százalékával olcsóbban válthatnak jegyet.

„Amikor elkezdtük a nyári színházi estéket a Szentjakabi Bencés Apátságnál tartottuk az előadásokat. A felújítás miatt idén ott nem lehet, a tervek szerint azonban jövőre visszaköltözünk- mondta el a Helyi Híradóknak Török Tamás, művészeti vezető.

A belvárosi kultúrpalota nagyobb színpada azonban új lehetőségeket teremtett. Míg Szentjakabon elsősorban kamaradarabokat lehet a helyszűke miatt bemutatni, a Szivárvány Kultúrpalotában több szereplős előadásokra, sőt zenekari fellépésre is van lehetőség.

„Elsősorban olyan darabokat hoztunk le Kaposvárra, melyek a fővárosban már nagy sikert arattak, s azt szerettük volna, hogy a kaposváriaknak ne kelljen Budapestre utazni, hogy megnézhessék azokat. Így bemutatjuk  a  Legyen a feleségem című vígjátékot, a Csárdáskirálynőt, az ABBA Showt, a Miniszter félrelép című bohózatot, és július 26-án, a sorozat zárásaként a Színházkomédia című nagysikerű vígjátékot”- ismertette a repertoárt Török Tamás.

A szereplők közt láthatjuk többek között Gálvölgyi Jánost, Harsányi Gábort, Gesztesi Károlyt, s az egykori kaposvári színésznőt Ivancsics Ilonát is.

A Kaposvár Kártyával rendelkezők jelentős kedvezménnyel vásárolhatják meg az előadásokra a jegyeket, a 40 százalékos támogatás azonban a nyitó előadásra, a csütörtöki Legyen a feleségem című bemutatóra nem vonatkozik, a kedvezmény csak a júliusi darabokra érvényes.