A második fordulóban július 11-től augusztus 19-ig lehet a kérdőíveket kitölteni. A papírokat a kormányhivatalokban és valamennyi kormányablakban átvehetik az érdeklődők, de elektronikusan is letölthetők a megyei kormányhivatalok honlapjáról.

„Mintegy 470-en kérdőívet töltöttek ki az elmúlt egy hétben a somogyiak a közigazgatási bürokráciával és az állami rezsicsökkentéssel kapcsolatban. A kormányablakokon keresztül és elektronikusan is érkeztek válaszok" – mondta Neszményi Zsolt, Somogy megyei kormánymegbízott.

Az állampolgárok és a vállalkozások a bürokratikus terhek csökkentéséről a kérdőíven megjelölt 10 hatósági eljárás díjának mérséklésével vagy megszüntetésével összefüggésben fejthetik ki véleményüket augusztus 19-ig.

Az állami rezsicsökkentéssel kapcsolatban két kérdőívet is kitölthetnek a magánszemélyek, illetve a vállalkozások terheit érintően. Mindhárom kérdőív lehetőséget biztosít továbbá arra, hogy az állampolgár egy saját javaslatot is feltüntethessen.

„A kormány a közigazgatás reformját a lakossággal és a közigazgatási szakemberekkel történő folyamatos konzultáció eredményeinek figyelembevételével kívánja megvalósítani” - hangsúlyozta Neszményi Zsolt.

Tavaly az állampolgárok közel 400 ezer kérdőívet töltöttek ki. Az állami rezsicsökkentés megvalósítására irányuló jogszabály-módosítás eredményeként több mint 20 hatósági eljárás díját szüntették meg, amely az állampolgárok és vállalkozások számára 10 milliárd forint megtakarítást eredményezett eddig.