A tavalyi negyedik negyedévben 7463 lakás lett kész,  kétszer annyi, mint a harmadik negyedévi 3701.

 Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba: 53 százalék családi házban, 38 százalék többlakásos épületben, 5,0 százalék pedig lakóparkban készült el.

 A kiadott engedélyek és bejelentések alapján az új lakások 54 százalékát a fővárosban és Pest megyében építenék fel. Az építendő lakások száma Budapesten 18 százalékkal csökkent, a megyei jogú városokban változatlan maradt, a többi városban 8 százalékkal, a községekben 10 százalékkal emelkedett. Az építtetők a projektek 42 százalékánál éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,4 százalék, a kisebb települések felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 80 százalékot. - közölte a KSH.

 A természetes személyek által épített lakások aránya 51-ről 46 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 53 százalékra nőtt 2017-hez képest.

 A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1 négyzetméterrel 99 négyzetméterre csökkent az előző évhez képest.