A rendezvény célja az volt, hogy az egyetem valamennyi hallgatója megismerhesse azokat a tehetséges fiatalokat, akik közül a közeljövő doktoranduszai, művészei, kutatói és oktatói kerülnek ki, akik valamikor átveszik a stafétabotot jelenlegi mestereiktől.

A Tehetségnapon agrártudományi, gazdaságtudományi, neveléstudományi és művészeti szekciókban mutatták be dolgozataikat és művészeti alkotásaikat a hallgatók. A zsűri tagjai korábban már megkapták és minősítették az írásbeli pályamunkákat, a konferencián a prezentációk tartalmát, kivitelezését, az ifjú kutatók előadásmódját és vitakészségét értékelték és fejlesztették a zsűri tagok, hogy segítsék a felkészülést a végső megmérettetésre.

„Az Agár és Környezettudományi Karról tizenkét hallgató jutott tovább az országos megmérettetésre. Négy hallgató utazik Debrecenbe a Biológiai szekció versenyére. A Gazdaságtudományi Karról kilenc hallgató mutathatja be kutatását. A Rippl-Rónai Művészeti Karról összesen kilencen jutottak tovább az országos döntőbe, és egy hallgató a Társadalomtudományi szekcióban Budapesten fog versenyezni, nyolcan pedig az Országos Művészeti Konferencián a Művészeti és Művészettudományi szekcióban mutatják be alkotásaikat, a Pedagógiai Karról pedig tizenhárom hallgató jutott tovább”- tudtuk meg Báthory Gyöngyvértől, a Kaposvári Egyetem sajtószóvivőjétől.

A diákköri konferenciát minden év tavaszán megrendezik az egyetemen, évről- évre várják a megmérettetésre az intézmény tehetséges hallgatóit.