Az egyházkerületi főgondnoki tisztséget az újraválasztott Veres Sándor tölti be. Megbízatásuk hat évre szól.
 
Az egyházkerületi választáson két püspökjelölt indult. Balla Péter, a Károli Gáspár Református Egyetem korábbi rektora a szavazatok 33 százalékát, 99 szavazatot, míg Balog Zoltán, korábbi emberierőforrás-miniszter, a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkipásztora a szavazatok 67 százalékát, 200 szavazatot kapott a presbitériumoktól - olvasható a közleményben.
 
Az egyházkerület főgondnoki tisztére a hivatalban lévő Veres Sándort, valamint Kovács Levente egyetemi tanárt, a Bankszövetség főtitkárát jelölték. Veres Sándor a szavazatok 67 százalékát, 197 szavazatot, Kovács Levente a szavazatok 33 százalékát, 103 szavazatot kapott.
 
A Dunamelléki Református Egyházkerület korábbi püspöke, Szabó István három cikluson, 18 éven keresztül vezette az egyházkerületet.
 
Az MRE négy egyházkerületében november 28-ig tart a tisztújítás. A négy püspök közül várhatóan a jövő februári zsinaton választják meg a zsinat lelkészi elnökét. 
 
Balog Zoltán a Parokia.hu oldalon olvasható életrajza szerint 1958-ban született Ózdon. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett 1976-ban. Magyarországi és külföldi teológiai tanulmányok után, 1983-ban Maglódon és szórványgyülekezeteiben kezdte lelkészi szolgálatát. 1987-től ösztöndíjas volt Németországban.
 
1989 őszén tábori lelkészként az NDK-ból menekültek között szolgált. 1989-től a budapesti Németajkú Egyházközség beosztott lelkésze, 1996-tól megválasztott lelkésze.
 
Tanított óraadóként a budapesti teológián, vallástanárként a Baár-Madas Református Gimnáziumban. A Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetében három évig volt tudományos munkatárs.
 
Egyházpolitikai tanácsadóként, majd miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozott. 2006-tól 12 évig szüneteltette lelkészi szolgálatát, mert országgyűlési képviselővé választottak.
 
2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012 és 2018 között az emberi erőforrások minisztere, 2003-tól a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója, majd a kuratórium elnöke.
 
31 évvel ezelőtt elvált. Második feleségével harminc éve élnek együtt, 5 gyermek szülei, 8 unokájuk van.