Ma már korszerű lehetőségek állnak rendelkezésre a szívinfarktus mielőbbi gyógyítására, hiszen az elmúlt tíz évben sikerült kiépíteni egy úgynevezett intervenciós hálózatot. A beteget mielőbb be kell szállítani egy szívkatéteres központba, ahol percek alatt megkeresik az érelzáródás helyét, megnyitják azt, ezáltal pedig helyre áll a szívizom vérellátása és kisebb lesz a károsodás. Rendkívül fontos a laikus újraélesztés tanítása és az ismeretek terjesztése, valamint az, hogy a beteghez nagyon erős, szorító mellkasi fájdalom esetében, amely nem másodpercekig, hanem percek óta fennáll, azonnal hívjanak mentőt. A tüneteket verítékezés, nehéz légzés kísérheti – mondta a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában dr. Becker Dávid, a Magyar kardiológusok társaságának vezetőségi tagja.



A kardiológus hangsúlyozta: a Franciaországban lefolytatott, a hezitációs idő lerövidítését célzó jól szervezett és tartós kampánynak köszönhetően érdemben csökkent a szívinfarktus okozta halálozások száma. A betegség kialakulásában óriási jelentősége van a magas koleszterinnek, a mozgásszegény életmódnak, továbbá a  genetikának, a helytelen táplálkozásnak, a cukorbetegségnek, a magas vérnyomásnak és az elhízásnak. Ezek tényezők a legtöbbször egymást erősítik.



KH/Kossuth Rádió