A diplomata látogatásával folytatta elődje hagyományait, Ilan Mor korábbi nagykövet hivatali ideje alatt ötször látogatott az intézménybe.

A politikust az egyetemen fogadta Dr. Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya, az Interparlamentáris Unió Magyar-Izraeli Baráti Tagozatának állandó tagja, Prof. Dr. Szávai Ferenc, a Kaposvári Egyetem rektora, Dr. Borbás Zoltán, a Kaposvári Egyetem kancellárja.

Yossi Amrani délelőtt megtekintette a campust és előadást is tartott hallgatóknak, majd az intézmény vezetői az izraeli egyetemekkel való együttműködésről egyeztettek a nagykövettel.

A Kaposvári Egyetem képviselői több izraeli egyetemet is megismertek már, s ha a tárgyalások eredményesek lesznek, a Kaposvári Egyetem lehet az első olyan magyar felsőoktatási intézmény, amelynek izraeli kapcsolta van. Az egyetem elsősorban a kutatás, a mezőgazdaság, a víz- és talajgazdálkodás területén való együttműködésben gondolkodik.

Az első lépéseket már megtette az intézmény, tavaly ősszel a Rippl-Rónai Művészeti Karon az országban egyedülálló képzést indított. Az Együttélés Öröksége elnevezésű szemináriumban 30 hallgató ismerkedhetett meg a zsidó történelemmel, művészettel és kultúrával.

Yassi Amrani délután a Városházára látogat, ahol Szita Károly, Kaposvár polgármestere fogadja.