A körzeti megbízottak 2017. március 27-én 14 óra 30 perckor egy kaposvári ingatlannál igazoltattak egy 20 éves mosdósi lakost. Megállapították, hogy a férfi ellen a Kaposvári Törvényszék testi sértés vétség, a Dombóvári Járásbíróság pedig lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot bocsátott ki. A rendőrök M. Gergőt elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A rendőrök 2017. március 27-én 15 óra 10 perckor egy bírság meg nem fizetése miatt körözött személlyel szemben intézkedtek Kaposváron. A 38 éves B. Sándor helyi lakost elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, majd a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

A kaposvári rendőrök 2017. március 27-én 16 óra 50 perckor a Budai Nagy Antal utcában igazoltattak egy 19 éves szennai lakost és megállapították, hogy ellene a Miskolci Járásbíróság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancsot adott ki. Az egyenruhások B. Csabát előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.

A körzeti megbízottak 2017. március 27-én 17 órakor Balatonszemesen igazoltattak egy 20 éves veszprémi lakost. Az ellenőrzés során megállapították, hogy Sz. Vilmos ellen a Veszprémi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt körözést adott ki. A férfit a rendőrök elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, majd bűnügyi őrizetbe vették.