2017. március 13-án 7 óra 30 perckor Siófokon egy járművezető parkoláskor nem megfelelően rögzítette gépkocsiját, így az egy másik parkoló autónak gurult. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Negyed órával később újra intézkedtek a rendőrök Siófokon. Egy személygépkocsi vezetője a parkolóba történő beállás során egy szabályosan várakozó gépkocsinak ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Hétfőn 8 óra 10 perckor Kaposváron egy sofőr hátramenet végzése közben a mögötte megálló személygépkocsinak ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.                    

2017. március 13-án 10 óra 5 perckor Barcs mellett, a 6-os számú főút 245. kilométerszelvényében közlekedő járműszerelvény fácánt ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Hétfőn 12 óra 40 perckor Kaposfüred külterületén közlekedett egy személygépkocsi, amikor a 65146. számú úton lévő körforgalomban nem biztosított elsőbbséget egy a védett úton közlekedő gépkocsinak, amelynek következtében összeütköztek. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

Hétfőn 14 óra 5 perckor Balatonszemes belterületén egy személygépkocsi hátramenet végzése közben a mögötte várakozó személygépkocsinak ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2017. március 13-án 15 óra 30 perckor Zamárdi belterületén közlekedett egy személygépkocsi, aminek vezetője balra kanyarodása során az őt előző személygépkocsinak ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2017. március 13-án 15 óra 45 perckor Fonyód belterületén közlekedett egy sofőr, aki az előtte forgalmi okból megálló személygépkocsinak ütközött. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2017. március 13-án 18 óra 50 perckor Somogyszil külterületén, a 6507-es számú út 15+200. kilométerszelvényében közlekedő személygépkocsi vezetője őzet ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2017. március 13-án 19 óra 33 perckor Segesd külterületén közlekedett egy sofőr a 68-as számú főútvonal 47. kilométerszelvényében, amikor elütött egy úttestre futó kutyát. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

2017. március 13-án 21 óra 20 perckor Kaposvár külterületén, a 67-es számú főútvonal 41+250. kilométerszelvényében közlekedett egy járművezető, amikor egy őzet ütött el. Személyi sérülés nem történt, anyagi kár keletkezett.

 

A megyénkben regisztrált 11 esetből 7 alkalommal a közlekedési szabályok be nem tartása miatt történt baleset, 4 esetben pedig az útra futó vadak, illetve egy kutya miatt. A rendőrség felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a megengedett sebességhatáron belül mindig az út vonalvezetésének és az úttest állapotának megfelelően válasszák meg járművük sebességét!