A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményei a megye 8 járásában, hagyományteremtő jelleggel az idei évben számos pedagógiai szakszolgálati területet megcélozva állították össze programjukat. A rendezvények célja továbbra is az, hogy a szülők számára hasznos információkat, gyakorlati tanácsokat adjanak gyermekük nevelésével, fejlődésével kapcsolatban.

Ezek megvalósítására egyéni tanácsadások, interaktív előadások, bemutató foglalkozások, terápiák adnak lehetőséget.

„Tavaly a logopédiára fókuszáltunk, idén szélesebb skálán mozognak a programok, melyeken bemutatjuk a szakszolgálat teljes működését. A gyógytestneveléstől kezdve a konduktív nevelésen át a nevelési tanácsadásig és a korai fejlesztésig sok mindennel megismertetjük a rendezvénysorozaton az érdeklődőket”- mondta el a Helyi Híradóknak Szigeti Mónika, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója.

Az idei év újdonságot is hozott. Első alkalommal vezették be a szülők akadémiáját, ahol sok hasznos ötletet és kezdeményezést kínálnak a szülőknek, akik nagy örömmel fogadták az akadémia létrejöttét.

„Az első visszajelzésekben a köszöneté volt a főszerep. Sok szülő még ma is úgy érzi, hogy egyedül marad a problémáival, azokat legfeljebb a családjával, vagy barátnőivel tudja megbeszélni, szakemberi segítséget, tanácsot azonban senkitől nem kap. Ezen változtat az akadémia, ahol egyéni tanácsadásra és csoportos foglalkozásokra is van lehetőség”- részletezte Csíkvárné Takács Anikótól, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Kaposvári Tagintézményének igazgatójától.

A Pedagógiai Szakszolgálati Hetek március végéig folytatódnak, a következő napokban több fórum, előadás, és interaktív program  várja az érdeklődőket.

Kaposváron és a járásban, valamennyi bölcsődében, óvodában és iskolában ajánlják ingyenes pedagógiai szakszolgálati programjaikat a szervezők.

A Kaposvári szakszolgálat évente több mint 5000 gyermek ellátását biztosítja közvetlenül a gyermekre irányuló fejlesztéssel, vizsgálattal, emellett szülői tanácsadást, pedagógiai konzultációt végez. A tavalyi tanévben közel 1200 gyermek vett részt logopédiai fejlesztésben.