Ez volt az első lépés azon az úton, amelynek végcélja, hogy a bionyomtatás módszerével olyan mesterséges szövetet hozzanak létre, amellyel a teljes retina, vagyis a recehártya, a szem fényérzékeny része helyreállítható.



A Cambridge-i Egyetem kutatói patkányok retinájának kétféle sejtjét nyomtatták ki. Ehhez a bioprint technológia legújabb fejlesztését alkalmazták, amelyet egyre összetettebb sejtszerkezetek, egész szervek létrehozására használnak. Ez volt az első alkalom, hogy a központi idegrendszer érett sejtjeit nyomtatták ki ezzel a módszerrel.



A kinyomtatott sejtek egészségesek maradtak, növekedni tudtak - közölték a tudósok. Az egyik sejttípus a retina ganglionsejtjei voltak, amelyek a szembe érkező információt az agy felé közvetítik. A másik típus a gliasejtek voltak, amelyek a neuronokat védelmezik.



A következő lépés az lesz, hogy megvizsgálják, használható-e ugyanez a technológia arra, hogy fényérzékeny, úgynevezett fotoreceptor sejteket előállítsanak vele. Ezek a sejtek alakítják át a fényt a látás számára kulcsfontosságú biológiai jelzésekké.



A kutatócsoport azt is reméli, az eljárást továbbfejleszthetik, hogy kereskedelmi forgalomban lévő, több szórófejes nyomtatókkal is végre lehessen hajtani.



KH/MTI