A társulat az egyik legismertebb Grimm-mese feldolgozását, a Holle anyót mutatta be.

A családi mesemusicalt Belinszki Zoltán, Gulyás Levente és Varga Viktor álmodta színpadra a mai kor elvárásainak megfelelően.

A történet klasszikus vonalát a szorgalmas lány és az elkényeztetett mostohatestvér ellentéte képviseli, mellettük azonban új szereplők is színre lépnek: két csetlő-botló béreslegény, akik igazán mókás kalanddá teszik a történetet a gyerekek számára, valamint megjelenik a mesében egy szerelmi szál is, amellyel leginkább a fiatalok tudnak azonosulni. A felnőttek pedig azon gondolkodhatnak, hogy mi a jobb, mindenért másokat hibáztatni, vagy inkább Holle anyó bölcsességével látni a világot.

A modern látványvilág mellett lendületes zene és koreográfia is csalogatja a nézőket, akik az idei új bemutatók mellett több tavalyi közönségsiker előadást, így például az Indul a bakterház című nagy sikerű darabot is megnézhetik.