Rákász Gergely az MTI-nek elmondta: az ünnep hangulatát megidéző Christmas című lemeze és hangversenysorozata a régi idők karácsonyait eleveníti fel. Az új lemez a 2005-ben megjelent első karácsonyi album folytatása. 

Karácsonyi lemezén és koncertjein Johann Sebastian Bach és Liszt Ferenc művei mellett Jacques Arcadelt Ave Maria-átirata, Csajkovszkij Diótörőjének két részlete és Antalffy-Zsiross Dezső alkotása is elhangzik.

Beszélt arról is, hogy a kiválasztott darabok egy része kifejezetten az ünnepre íródott, némelyik viszont egyáltalán nem karácsonyi zene, az idők során azonban történetük és hangulatuk révén az ünnep részévé váltak. 

Hangversenysorozatáról szólva elmondta: a darabok előtt ezúttal is lesznek zenetörténeti kommentárok, hogy a hallgatók az adott korszakból is pillanatképet kaphassanak. Ezen kívül a koncertre tervezett karácsonyi látványvilággal is készülnek, amelyet ezúttal is Papp Norbert festőművész állított össze. 

A lemezbemutató koncertek sorozata szombaton Orosházán indul, majd Jászberény, Békéscsaba, Hódmezővásárhely, Debrecen, Szolnok, Székesfehérvár, Komárom, Tata, Kaposvár, Dunaújváros, Sopron, Mosonmagyaróvár, Szombathely, Győr, Kecskemét és Kiskunfélegyháza után december 30-án Kiskunhalason ér véget. 

Rákász Gergely 15 évesen az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét, majd 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett. Több mint ezer fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban.